Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#4 pontos megállapodás

Itthon hvg.hu

Megizzasztották a felkészületlen Bajnait a szocialisták

Még az egyébként sem erős belső ellenzékét is meggyőzte Mesterházy Attila, hogy pozíciója kikezdhetetlen, triumfált Bajnai Gordon felett – értékelik MSZP-s választmányi tagok a szombaton történteket. Az E14 vezérkarában ugyanakkor azt mondják: a volt miniszterelnöknek esze ágában sem volt birkózni, mert nem „erőt mutatni” ment el az MSZP-hez, hanem arról akarta meggyőzni a szocialistákat, hogy az E14-nek időre van szüksége, hogy megerősödjön és sikerüljön ma még bizonytalan szavazókat az ellenzéki összefogás mellé állítania. E két értékelés is azt mutatja, eltérően ítélik meg a két pártban a szombati választmány eredményét, ráadásul már másnap vitát okozott az 5 pontos megállapodás értelmezése.